Szeretsz?

(Annabell)

Az egész napot a szobámban töltöttem. Nem voltam hajlandó beszélni senkivel. Rose hozott fel nekem kaját és próbált beszélgetni velem, de fél óra próbálkozás után feladta. Ty is benézett párszor, bár ő inkább csak azért, hogy megbizonyosodjon arról nem vágtam még eret. Jonathanról nem is hallottam. Lelépett azzal a ribanccal és azóta haza se jött. Jack hívogatott folyamatosan, de nem vettem fel. Nem akarom többet látni. Az egyetlen dolog amit akarok az az, hogy végre el tudjam felejteni Jonathant. 

- Any... - kukucskált be Rose az ajtón. - Lemegyünk fürdeni, nincs kedved velünk jönni? Az se baj ha nem szólalsz meg csak legyél velünk. - végülis egy kis napfény nem árthat. Felkeltem az ágyból, átvettem a bikinimet, összeszedtem a cuccaimat, Rose türelmesen várt. Mikor elkészültem csendben követtem barátnőmet és Tyt, akik kézenfogva sétáltak előttem. Nem is tűnt fel, hogy összejöttek...bár tegnap érezhető volt a viselkedésükön, hogy valami változott, de észre se vettem...milyen önző barátnő vagyok...

Letelepedtünk egy fa alá, nehogy napszúrást kapjunk. Rose és Ty elmenetek úszni én pedig elterültem a törölközőmön és napoztam. Néztem ahogy az emberek boldogan sétálgatnak a parton, vagy játszanak a vízben. Egy kisfiú labdázott nem messze tőlem az apukájával, eszembe jutott az én apukám. Amikor kicsi voltam sokszor játszott velem a kertben. Anya persze soha nem volt otthon, így szinte mindig apuval voltam, ezért is viselt meg nagyon mikor elhagyott minket. Teljesen összeomlottam és egyedül éreztem magam. Akkor ismerkedtem meg Roseal, aki kirántott a szomorúságomból. 

Hirtelen egy párra lettem figyelmes...a fiú magas volt, sötét haj és kidolgozott test, az oldalán egy magas szőke lány csüngött. A fiút azonnal felismertem, Jonathan volt. A lány viszont nem ugyanaz volt akit legutóbb láttam. A szívem majd megszakadt, mikor láttam őket. A lány nagyon magyarázott valamit, de Jonathan nem is figyelt rá. Addig figyeltem őket amíg el nem tűntek a látóteremből, majd eleredtek a könnyeim. Miért fáj ennyire?...

***

Egy angyal közeledett felém. A semmiből tűnt fel hirtelen. Gyönyörű volt, a hatalmas fehér szárnyai világítottak a sötétben. Az arcát nem láttam, de egyre csak közeledett. Hirtelen vágyat éreztem, hogy megérintsem. Felemeltem a kezem, de nem értem el. Ahogy közeledett egyre többet láttam belőle. Szépen kidolgozott izmait, széles vállait, borostás arcát, és egy nagyon sötét szempárt. Ismerősnek tűnt. A szívem hirtelen fájni kezdett. Az angyal csak jött felém, kecsesen sétált, én pedig már majdnem elértem őt. Közelebb léptem hozzá és bevillant egy kép. Egy lányt csókol, egy másik lányt...Jonathan...az angyal hirtelen megölelt...nem, nem angyal volt...Jonathan volt az...

Hirtelen egy sötét alak ugrott elő, szintén a semmiből. Neki is voltak szárnyai, de neki feketék voltak. A szemei sötéten világítottak és felénk futott. Jonathan maga mögé rántott és várta, hogy a másik neki rontson. Felismertem az ő arcát is...Jack...

Hirtelen felriadtam és a napsütötte tengerparton találtam magam. A fejem hasogatott és szédültem. Biztos napszúrást kaptam...elővettem a táskámból egy palack vizet és megláttam egy fehér tollat a törölközőn. Nagyobb volt mint egy madártoll, és hófehér, szinte világított még a napsütésben is. 

Azzal a lendülettel dobtam el a tollat és felugrottam. Mivel szédültem még majdnem elestem, de valaki megtartott. Felnéztem és egy sötét szempárt láttam. Most egyből felismertem Jonathant és ellöktem magamtól.

- Ne érj hozzám! - üvöltöttem, és lehuppantam a földre. Ittam pár korty vizet és a szédülés kezdett múlni. A fejem ugyan még mindig hasogatott, de legalább hányingerem nem volt. Biztos a napszúrás...

Jonathan még mindig ott állt mellettem. Nem néztem rá, inkább lefeküdtem és nem vettem róla tudomást. Leült mellém, de nem próbált beszélgetni...csak ült némán. 

Rose és Ty is csatlakoztak hozzánk. 

Nem sokkal később elindultunk vissza a házba. Rose és Ty nekilátott a vacsorának Jonathan pedig eltűnt a szobájában. Leültem a nappaliban a Tv elé, de odáig már nem jutottam, hogy be is kapcsoljam. Csak meredtem magam elé és a mai álmomon gondolkodtam. Az álom nem is izgatott annyira amíg meg nem találtam a tollat. Határozottan nem madártoll volt. Olyan volt mint Jonathan szárnyának a tollai. De miért pont ő volt az angyal az álmomban, és Jack...ő, hogy került a képbe? Miért támadta meg Jonathant, vagy engem akart igazából? Egyre zavarosabb volt ez az egész...

- Elmegyek fürdeni. - szóltam be a konyhába majd felbattyogtam az emeletre. Bementem a fürdőbe és bezártam magam mögött az ajtót. Mikor megfordultam láttam csak, hogy valaki áll a zuhany alatt. Mivel Rose és Ty lennt főznek...Jonathan kilépett a zuhanyzóból és nagyon meglepődött. 

- Bocs már megyek is. - mondtam pirulva és már fordultam is az ajtóhoz. Próbáltam elfordítani a kulcsot, egy bökkenő volt csak...nem fordult el! Beragadtam a fürdőbe Jonathannal! - Vagy mégsem megyek. - fordultam Jonathan felé, aki tök lazán ácsorgott egy szál törölközőben.

- Beletörted a kulcsot? - kérdezte, majd mellém lépett és megnézte az ajtót. - Bele hát... - morogta.

- Ilyen nincs. - bosszankodtam én is. - Legalább öltözz fel. 

- Kinnt vannak a ruháim a szobámba. - mondta. Hát ez remek! Itt ragadtam a meztelen Jonathannal és valószínűleg nem jutunk ki egyhamar. - Van nálad telefon? - nézett rám.

- Nincs... - ki visz a fürdőszobába telefont?! Odaléptem az ajtóhoz és elkezdtem dörömbölni, hátha Rose meghallja.- ROSEE!!! TYY!! - üvöltöttem, de semmi.

- Úgysem hallják. - nyugtatott le Jonathan. Fogtam magam és leültem a földre az ajtó elé. Leült mellém.

- Pucéran jöttél be? - kérdeztem tőle.

- Igen. - vigyorodott el.

- Valószínűleg az aktuális dugópajtid a szobádban vár, szóval reméljük hamar hiányolni fog és elkezd majd  keresni. - vágtam hozzá.

- Nincs senki a szobámban. - felelte nyugodtan, tudomást sem véve a hangnememről.

- Még a végén megsajnállak, szegény Jonathan nincs kivel dugnia. - feszítettem tovább a húrt.

- Ezt most fejezd be! - erre már felfigyelt és felém fordult, de eszem ágában sem volt abbahagyni. Ha már itt vagyok vele összezárva ne csak én érezzem magam szarul.

- Miért? Nincs igazam? - fordultam én is felé.

- Nem tudsz te semmit! - vágta hozzám.

- Mert soha nem mondasz el semmit nekem! - mostmár igazán dühös voltam.

- Mit akarsz tudni?! Hogy nem tudlak kiverni a fejemből?! Hogy mindig téged akarlak?! - látszott rajta, hogy ezt nem akarta hangosan kimondani. Meglepte saját magát, engem pedig lesokkolt.

- Négy éve mindig melletted voltam és észre se vettél. - mondtam, inkább magamnak mint neki.

- Mert nem tehetem. Nem foglak veszélybe sodorni.

- Fogalmam sincs miről beszélsz! - a sírás határán álltam.

- Tudom, és nem is mondhatom el. - semmit nem értettem abból amit mondott. Miért? Miért kell ennyire bonyolultnak lennie? 

Magam sem tudom mi ütött belém, de fogtam magam és megcsókoltam őt. Ami még jobban meglepett, hogy azonnal viszonozta, szorosan magához ölelt és nyelvével bebocsájtást kért. A hajába túrtam és beengedtem őt. Egyre jobban, egyre hevesebben csókoltuk egymást. A hátamat simogatta, majd a pólóm alá csúszott a keze. Én is felfedeztem csupasz mellkasát, hátát karmoltam és egyre közelebb húztam magamhoz. Elkezdte felfelé húzni a pólóm, majd áthúzta a fejemen és messzire hajította. A nyakamat csókolta, és finoman harapdálta. Mámorító érzés volt, még többet akartam. Hanyatt feküdtem és húztam magammal őt is. A szeme szinte perzselt, tele volt vággyal és szenvedéllyel. Újra a nyakamat kezdte kényeztetni, majd haladt lejjebb a kulcscsontomra, a mellemre. Kibontotta a bikini pántját és lekerült rólam az is. A mellemet kezdte csókolgatni, én pedig a haját markoltam. A hátam ívbe feszült és halkan nyögtem egyet. Jonathan is szaporábban kezdte venni a levegőt, miközben egyre lejjebb haladt nyelvével. 

Hirtelen halk kopogást hallottunk.

- Any...- hallottuk Rose hangját. - Kész a kaja. Jonathanra néztem, hogy most mi tévők legyünk. Ha elmegy, bennt ragadunk ki tudja meddig, de ha szólunk neki...

- Rose, lécci szólj Tynak, hogy nem nyílik az ajtó. - mondta Jonathan.

- Jonathan?! Nem Any fürdik? - hallottuk barátnőm meglepett hangját.

- Én is itt vagyok. - mondtam halkan, mert még mindig nem állt helyre a légzésem.

- Azonnal itt vagyok.- mondta majd elsietett.

- Mi...most... - kezdtem, de Jonathan belém fojtotta a szót és megcsókolt. 

- Jobb lesz ha felöltözöl. - mondta.

Pár pillanat múlva hallottuk ahogy Ty morog valamit az ajtó túloldaláról majd pár perc múlva nyitva volt az ajtó. Rose egyből odarohant hozzám, én pedig pipacsvörös lettem. Jonathan egyből kirontott a fürdőből és hangos csattanással bevágta maga mögött a szobája ajtaját. Összerezzentem, és összeszorult a szívem. 

- Lefürdök. - jelentettem ki mire mindketten magamra hagytak. Beálltam a zuhany alá és csak folyattam magamra a vizet. Próbáltam lemosni magamról az érintését, de nem értem vele semmit. A gondolataimból nem tudtam kiverni őt...